És akkor valami olyan történt, amire nem számítottam soha… – egy megható, igaz történet

Ez az eset tavaly egy ismerősömmel esett meg – nevezzük a menyasszonyt Izabellának, a vőlegényt Dénesnek.

Izabella és Dénes 2013. őszén ismerkedtek meg, nem éppen a szokásos “odamentem hozzá és meghívtam egy kávéra” kezdetű történettel. Izabella egy nagy cég értékesítési osztályán dolgozott és éppen hazafelé tartott az autójával. Ekkor már este volt, a kocsiban ülő lány pedig már nagyon fáradt volt. Csak éppen egy percre nézett rá a mobiljára – és ez éppen is elég volt egy szembekarambolhoz. Izabellának hatalmas szerencséje volt, bár kórházba került, de megúszta pár töréssel. Ez főleg a biztonsági övnek volt köszönhető, amely megvédte attól, hogy az ablaküvegnek essen. Továbbá természetesen annak, hogy a kertvárosi övezetben mind a két autó nem ment többnél mind 40. 

Izabella körülbelül két hónapot töltött kórházban, folyamatos orvosi felügyelet alatt. Ez idő alatt ismerte meg azt a férfit, akivel karambolozott.  

Dénesnek hívták, és ő is ugyanannál a cégnél dolgozott mint Izabella – csak más osztályon és az ott eltöltött fél év alatt még soha nem elegyedtek beszédbe. 

Dénes mindenben segített Izabellának, amíg a lány teljesen fel nem épült. Sokat beszélgettek, megismerték egymást; Izabella elmondta Dénesnek, hogy árva – egy állami intézetben nőtt fel. A szüleiről van némi információja, de sosem fordult meg a fejében, hogy megkeresi őket. Úgy értékelte, hogy eldobták maguktól. Dénes sokszor kérdezte, hogy nem szeretne-e szemtől szembe beszélni a szüleivel, megtudni, hogy miért történt mindez így. Izabella válasza mindig nemleges volt, mondván, ha látná a szüleit, akkor sem enyhülne meg a szíve. Itt ezt a témát befejezettnek tekinthettük volna…

Izabella és Dénes két évig jártak, majd a fiú megkérte a lány kezét, aki igent mondott az ajánlatra. A további hét hónapban Izabella boldogan tervezgette és intézte az esküvő részleteit; éttermet foglalt, dekorációt tervezett, ruhákat próbált a barátnőivel…minden szép és jó volt.

Az esküvő napján Izabella boldogan vonult az oltár elé, és kimondta az igent. A szabadtéri fogadáson a férje meglepte egy különleges tűzijátékkal, amelyet a könnyekig meghatódott lány csak némán figyelt.

A tűzijáték utolsó része egy felirat volt: “Örökké szeretni foglak!”. 

És nem csak én! – Dénes Izabella felé fordult, aki értetlenül nézett rá, majd a kültér bejárati ajtajára irányította a figyelmét –  és ami ekkor történt, arra senki sem számított – kivéve Dénest.

A kétszárnyas ajtón egy 60 év körüli férfi lépett be és Izabella felé indult. Az édesapja volt. Elmondta a lányának, hogy az édesanyja a születésénél halt meg – az ő nevét viseli most Izabella; ő pedig olyannyira kevés bért kapott, hogy muszáj volt intézetbe adnia, pedig soha de soha nem akarta.

A vendégsereg csak némán figyelte, hogy mit lép erre az ifjú feleség. Igazából meglepetést okozott mindenkinek. Sírni kezdett, és szorosan átölelte édesapját. Mindketten csak sírtak és ölelték egymást. 

A fogadás további részében sokat beszélgetett apa és lánya, Dénes pedig elmondta, hogy ő szervezte a találkozót. Izabella azt mondta, hogy ezért egész életében hálás lesz neki. Az apa-lánya táncot Izabella már együtt táncolta az édesapjával.

Azóta megszületett Dénes és Izabella első gyermeke, aki nagyapja után az István nevet viseli. A nagyapa pedig gyakorta vendég náluk.

Azt hiszem erre szokták mondani, hogy minden jó, ha a vége jó 🙂