“Hiszem, hogy egymást szeretve,
Egymást megértve, könnyebb lesz élni,
S bármi sors állna is elénkbe,
A boldogságot el fogjuk érni.”
Ady Endre
“Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom
Melyet vissza soha nem kérek
Szeress egy életen át, úgy, mint én téged
Akkor is ha megöregszünk
És akkor is, ha már nem élek.”
Ady Endre
“Tanúm legyen a Föld, az ég s a tenger,
a sok madár, a Hold s minden ember,
Neked adom a szívemet, senki másnak,
mellé pedig az életem ráadásnak.”
Johann Wolfgang von Goethe
“Az életet véges végig együtt kell leélni,
Úgy válik el mit ér a nő és a férfi.
Jót és rosszat megosztani, kacagni és sírni,
a szerelem dal, melyet együtt kell megírni.”
Sztyepan Soripacsov
“A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten…
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem…”
Alexandr Puskin
“Mi nem hirdetjük fennen hangos szóval,
Csak Te, csak Én, örökké és holtomiglan,
Mi megpróbálunk boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén igazán szeretni.”
Stendhal
“Akit párodul melléd rendelt az ég,
Becsüld meg, szorítsd meg kezét,
És ha minden álmod valósággá válik,
Akkor se feledd el, légy hű mindhalálig”
Madách Imre
“Öregedjünk meg együtt,
A sors bármit is rendel.
Így állunk elébe mi,
Ketten, egy szerelemmel.”
John Lennon
“Tedd a kezed homlokomra,
Mintha kezed kezem volna.
Úgy őrizz, mint ki gyilkolna,
mintha éltem élted volna.
Úgy szeress, mintha jó volna,
mintha szívem szíved volna.”
József Attila
“Összedőlhet fenn a magas ég,
Leomolhat minden, ami ép.
Egy a fontos, hogy Te szeress,
Minden más csak semmiség.
Örök életet élsz énvelem,
Vár reánk a kéklő végtelen.
Mert a sors egymásnak szánja,
Kiket összeköt a szerelem.”
Edith Piaf
“Ölelj át két karoddal,
E világban nélküled eltévedek.
Szeress, óvj, bátoríts hiteddel
S örökké veled leszek.”
Ormosi László Csaba
“Egy mosolygásod volt csak minden,
de nekem elég volt egészen,
és én úgy őrzöm e mosolygást,
miként a napsugárt a tenger.”
Juhász Gyula
“Örökké a tiéd,
örökké az enyém,
örökké a miénk.”
Ludwig van Beethoven
“Jó, hogy én én vagyok.
Jó, hogy te te vagy.
De a legjobb, hogy mi mi vagyunk.”
Pam Brown
“Szeretni valakit,
az több mint egy erős érzés-
az döntés, ítélet és ígéret.”
Erich Fromm
“Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szívedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!”
József Attila
Kommentek